Telefonszám

+36204537756

E-mail

info@gyogyuljfema.hu

Nyitvatartási idő

Bejelentkezés alapján

„Az emberi test olyan, mint egy kert: megfelelő gondoskodás, táplálkozás és figyelem nélkül gyomok nőnek benne, és az egészség virágai elfojtódnak.”

Buddha

Szolgáltatásaim célja az emberi test, szellem és lélek egységének kezelése. Míg a nyugati orvoslás specifikus panaszokra összpontosít, addig én holisztikus megközelítéssel dolgozom.  Ez azt jelenti, hogy minden egyes emberre egyedi módon tekintek, figyelembe véve az általános fizikai és lelki állapotát, személyiségét, életszemléletét és szociális környezetét.

Célom az, hogy ne csak a tüneteket kezeljem, hanem a hátterükben meghúzódó okokat is feltárjam . Ugyanakkor hangsúlyozom a nyugati orvoslás fontosságát is, hiszen mindkét rendszernek megvan a maga szerepe a gyógyításban. A legjobb eredményt azonban mindkét módszer egymást kiegészítve és támogatva tudja elérni. Az együttműködés és a személyre szabott terápia nálam kiemelt szerepet kap, hogy minél komplexebb támogatást tudjak nyújtani azoknak, akik hozzám fordulnak.

Amiben segíthetek

  • fitoterápia
  • biorezonanciás állapotfelmérés
  • bach- virágterápia
  • életmód és étkezési tanácsok
  • Energy terméktanácsadás
  • Schüssler só tanácsadás